-=El Clasico=- A Real Madrid - Barcelona (Barcelona-Real Madrid) a futballtörténelem legnagyobb rangadójának tartják sokan. Lehet beszélni Milan-Inter, Manchester-Arsenal, River-Boca meccsről, de ezektől nagyban különbözik a Real Madrid -Barcelona meccs. Nemcsak azért rivalizál egymással a két csapat, mert ezek a csapatok a legsikeresebbek a spanyol labdarúgásban, hanem más - történelmi - oka is van. Az Interpress magazin 2004. márciusában megjelentetett egy olyan cikket, hogy a lelátókon folytatódik a polgárháború ebben leírja, hogy a Franco rezsim alatt mennyire elnyomták a Katalán népet és az egyetlen hely ahova mehettek - saját (Katalán) nyelvüket beszélni - az a Nou Camp stadion volt. Tehát a Barcelona és a Real Madrid keserű gyűlölettel viseltetik egymás iránt, amelynek gyökerei a történelemben és a politikában gyökereznek, bár mostanság ez az ellenségeskedés inkább a pénzrõl és a nyilvánosságról szól. A felállás és a propaganda az, ami ezt az ellentétet a világfutball egyik "legvonzóbb" részévé varázsolja, de mennyi maradt a régi versengésbl? A Barcelona szurkolói mindig is úgy hitték, a Real Madrid szimbolizálja Franco tábornok rezsimjét, ami 1939 és 1975 között uralkodott Spanyolországon. A tiszta fehér csapat azért jön, hogy magát a diktátort reprezentálja és a katalánok arra használták a csapatok látogatásait, hogy kiadják dühüket a tartomány elnyomásáért. A madridisták cserében a kék-piros csíkosakban a szeparatista mozgalom vezéralakjait látták, teljesen ellentétes világnézettel. A Franco-évek vádemelésekkel voltak tele, rendbontásért, vesztegetésért és extrém partizán cselekedetekért, amik felütötték a fejüket mind a pályán, mind a pályán kívül, amikor a két gárda találkozott. A győztes fél mindig károgni fog és gúnyolódni, míg a vesztesek mindig azt fogják állítani, hogy a meccsek végeredményei már a kezdés előtt eldőltek és még csak esélyük sem volt. Egy híres-neves esemény, ami valószínűleg még mindig fájó pont, az Alfredo Di Stefano átigazolása az "50-es években. Idővel mindkét fél megvádolta a másikat kéz alatti üzletelésekkel. A katalánok még mindig azt állítják, a Madrid a politikai kapcsolatait használta arra, hogy megakadályozza az argentin sztárjátékos leigazolását, aki a hősük, Kubala László mellett állt volna ki a Barca színeiben. A tények viszont más megvilágításba helyezik a történéseket. Di Stefano Kolumbiában a Millonarios csapatában játszott, ahol a szurkolók csodálták, míg a River Plate-nél volt nyilvántartásban. A spanyolországi turnén a Barcelona szemet vetett rá és rögtön felvette a kapcsolatot a Riverrel. A Buenos aires-i csapat beleegyezett, hogy csatlakozhat a katalánokhoz, ha a Millonarios is beleegyezik. Ám a kolumbiai gárda dühös lett, hogy a River rábólintott az alkura és közölte, a focista sohasem hagyhatja el a klubot. A dühük akkor forrt igazán, amikor a Barca rábeszélte Di Stefanot, hogy hagyja el a venezuelai út alatt a csapatot és õ kijelentette, sohasem tér vissza Kolumbiába. Míg a Millonarios visszautasította, hogy bármilyen átigazolást megvitassanak ilyen körülmények között és a Barca visszautasította, hogy visszaadja őt, a Real Madrid megkereste és hatalmas summát ajánlott mind a Rivernek, mind a kolumbiaiaknak a szolgálataiért. Az elharapódzó küzdelem odáig vezetett, hogy a spanyol FA - aki mindkét spanyol klub működését felügyelte - salamoni döntést hozott, hogy a játékos az 1953/54-es és az 1956/57-es szezont a Madridnál töltse, míg a Barcelona színeiben játsszon 1954/55-ben és 1957/58-ban. Ám a Barcelona elnökének, Marti Carretonak hirtelen lemondása káoszhoz vezetett a klubban és az ideiglenes vezetés törölte az alkut, és elengedték Di Stefanot, hogy aláírhasson a Madridnál. Az első 5 Európa Kupa megnyeréséhez segítette a Realt, és egyike lett a világ legtiszteletreméltóbb játékosainak, vállvetve küzdve a hírhedt Puskás Ferenccel. Rendkívül kínos epizód volt ez a Barca számára, aki így engedett el egy igen tehetséges futballistát, hogy az a legádázabb ellenségükhöz csatlakozzon - a kormányzat beavatkozása nélkül. A Franco rezsim megszűntével a hasonló összeütközések ritkultak, ezt a rendszert Luis Figo változtatta meg, ahogy öt évvel ezelőtt egy olyan váltás mellett tette le a voksát, ami hűen másolta a Di Stefano-sztorit. Az után, hogy példakép lett a Camp Nouban, Figo egy világsztárhoz méltó fizetést akart kieszközölni, vagy pedig máshol keres boldogulást. Szóbeszédek szerint előszerződést kötött a Reallal, hogy ha Florentino Pérez veszi át a klub vezetését, akkor Figo a fővárosba költözik. A Barcelona nem hitte el, hogy ez megtörténhet, visszautasította a kérést, így 2000 júniusában a szóbeszéd szerint eljárva aláírta az új egyezséget az új Real elnökkel és leszerződött az Európa Kupa bajnokához. Ez a katalánokat durván sértette, és hitetlenkedve figyelték az eseményeket, mikor ugyanaz év októberében immár a fehérek színeiben lépett pályára a Nou Camp-ben. A játéknak extra keretet adott a katalán sajtó, aki ebből igen nagy szenzációt csinált, Júdásnak kikiáltva és bátorítva a klub szurkolóit, hogy részesítsék őt "különleges" üdvözlésben. Rakéták, lövedékek zúgtak le a sorok közül minden egyes alkalommal, amikor a partvonalat meg merte közelíteni, miközben egyre hangosabb volt a zaj, táblákon kérdőjelezték meg a moralitását, jelezték véleményüket a származásáról, kapzsiságáról. Kegyetlen játékká vált. A Barcelona nyert 2-0-ra. A Barcelonának muszáj gyűlölnie a Madridot, míg a Realnak éppúgy gyűlölnie kell a katalán gárdát. Az érdeklődés, a bevétel, a nyilvánosság az, ami minden megmozdulással, minden szóval a másik felé kreál egy igazán izgalmas légkört a világfutball legnagyobb klubjaiból kettő között az elsőségért vívott harcban. Magát a játékot milliók követik figyelemmel, nem csupán Spanyolországban, hanem szerte a világon, a szurkolók által a másik klubot becsmérelve tüzelődik fel a hangulat és minden egyes találkozó előtt újrarajzolják a csatavonalakat. Franco távoztával Catalunya nagyobb autonómiát élvez, mint Észak-Írország, Skócia vagy épp Korzika, ám a kormányzat olyasféle hatalommal és pénzügyi kontrollal rendelkezik, amivel néhány európai kormány sohasem fog. Vannak, akik Catalunyat különálló országként szeretnék látni, míg mások azt akarják, hogy teljesen spanyol kontroll alá kerüljön. Ám egyikük sem akarja, hogy a belátható jövőben az ellenségeskedés a két fél között megszűnjön. A vezetők, a játékosok, a sajtó és leginkább a szurkolók épp annyira igénylik egymást, mint ahogy a spanyol futball igényli őket. Harcolni és szítani a tüzet. Ismét fokozódik a hangulat a következő pár hétben és amikor a két csapat befut a pályára, kemény csata lesz és megmutatják a világnak, ki is a legjobb. Talán remélhetünk néhány újabb történelmi gólt. A legnagyobb arányú különbség a két csapat között az egy Spanyol kupameccsen volt 11-0-ra nyert a Real Madrid, amely különös körülmények között zajlott. Az akkori játékosok elmondása szerint ugyanis a bíró elcsalta a meccset. A félidőben nem akartak kimenni a játékosok erre hivatkozva de a Madridi rendőrfőkapitány bement a játékosok öltözőjébe és azt mondta, hogy ha nem mennek ki akkor mindannyijukat letartóztatja, ezért kénytelenek voltak kimenni és a bíró jóvoltából 11-0-s vereséget szenvedni. A 94/95-ös bajnokságban a Real Madrid 5-0-ra verte a Barcelonát a Santiago Bernabeuban 1 évvel előtte pedig a Barcelona verte 5-0-ra a Real Madridot a Nou Campban. A 2003-2004-es bajnokságban a Nou Campban l -2-re győzött a Real Madrid csapata. Akkor a két brazil góljával nyert a Real, Ronaldo és Roberto Carlos lőtte azokat. 20 év után tudott nyerni a Real Madrid a Nou Campban bajnoki meccsen. Aztán a Bernabeubeli visszavágón már a Barcelona csapata győzött 1-2-re. A legutóbbi bajnokságban a 2004-2005-ös szezonban, elsőnek a Nou Camp stadionban rendezték a mérkőzést ahol 3-0-ra kiütötte a Barca a Realt, alighanem a Barca szurkolók számára az volt az év meccse. A visszavágón pedig 4-2-re nyert a királyi klub. Idén a Santiago Bernabeuban találkozott először egymással a két csapat, ahol a Real Madrid - az előző évhez hasonlóan - csúnya vereségbe futott bele, ugyanis Eto'o és Ronaldinho két góljával 0-3-ra verték a Katalánok a fővárosiakat. A meccsen a Real Madrid szurkolói felállva tapsolták meg Ronaldinho és társai remek produkcióját.